Az élelmiszeripar stratégiai ágazat, megfelelő és hatékony működése nemzetbiztonsági jelentőséggel is bír, a kormány célja az ellátás folyamatos garantálása és emellett az exportteljesítmény javítása – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

tárcavezető a Viterra Növényolajgyártó Kft. bővítésének átadásán hangsúlyozta, hogy egy-egy ország élelmiszeripara ma már csak a legkorszerűbb technológiai feltételek mellett lehet versenyképes, ezért jó hír, hogy Foktőn létrejött Közép-Európa leghatékonyabb és legnagyobb olajfinomító üzeme.

 

A 22 milliárd forintos beruházáshoz az állam 1,8 milliárd forint támogatást nyújtott, így segítve negyven új munkahely létrehozását és garantálva a jelenlegi 134 alkalmazott megtartását.

Szijjártó Péter stratégiai ágazatnak nevezte a mintegy 135 ezer embernek munkát adó élelmiszeripart. Kiemelte, hogy az elmúlt évek gazdasági nehézségei közepette a szektornak sajnos lehetősége volt stresszteszteket végezni, de ezekből kiderült, hogy az ágazat válságálló, ugyanis hazánkban nem alakult ki semmiféle ellátási zavar.

Célunk, hogy a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar folyamatosan, hatékonyan és biztonságosan, hosszú távon tudja kiszolgálni és fedezni a magyar lakosság élelmiszerigényét. Emellett szeretjük azt is, ha ez a jobb években a külgazdasági törekvéseink sikerre vitelében is szerepet vállal” – szögezte le.

Majd rámutatott, hogy tavaly a krízis ellenére óriási rekord született, a magyar élelmiszeripar termelési értéke 17 százalékos növekedéssel meghaladta a 4400 milliárd forintot, ennek volumene idén ráadásul 46 százalékos bővüléssel már augusztusra elérte a 4000 milliárd forintot, így újabb csúcsdöntés készül.

Aláhúzta: az élelmiszeripari export értéke tavaly 11 százalékos növekedéssel átlépte a tízmilliárd eurót, s bár Magyarország a lakosságszámát tekintve csak 95. a világon, az élelmiszerkivitel terén a 32. helyen áll.

Beszédében a miniszter arra is kitért, hogy a legsúlyosabb és legösszetettebb biztonsági kockázatokkal kell szembenéznie a világnak a második világháború óta, Magyarország pedig Ukrajna szomszédjaként különösen érzi a háború negatív következményeit.

Szavai szerint az egyik ilyen következmény a globális élelmiszerellátásra vonatkozik, ugyanis számos ország nagyban függ az ukrán és az orosz gabonaellátástól.

Mint mondta, egyedül Ukrajnán körülbelül 400 millió ember biztonságos ellátása múlik, így a jelentős részben ellehetetlenült kivitel nyomán ennyi ember kerülhet veszélybe, alapvetően a Közel-Keleten, Afrikában és Délkelet-Ázsiában.

Végül hozzátette: az ENSZ Élelmezési Világprogramjának (WFP) adatai azt mutatják, hogy jelenleg 828 millió ember nem jut megfelelő mennyiségű élelemhez a Földön, és ez a szám drámain nőtt az elmúlt években.

 

(hirado.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel elkötelezett barátja egymásnak. A diplomáciai kapcsolatok felvételének eredeti szellemében a két fél mindig tiszteletben tartotta és...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában, ez újabb fontos lépés a két ország között sokat javuló viszonyban a diplomáciai kapcsolatok másfél évvel ezelőtti helyreállítása...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...
Magyarország konzervatív sziget az európai progresszív liberális óceánban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a CPAC Hungary konferencián csütörtökön Budapesten.

A címlapról

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.