​Decemberben, az ünnepek előtt összesen 7500 ingyenes gyorsteszt elvégzését ajánlotta fel a Fővárosi Önkormányzat a fővárosi lakcímkártyával rendelkező 18 éven felülieknek. Ezzel párhuzamosan a fővárosi cégeknek és a kerületeknek is biztosított antigén gyorsteszteket.

Nemrég Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere azzal kereste meg Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy a lakossági gyorstesztelés biztosításához a tesztek mellett szükségük lenne egy időpont-regisztrációt segítő szoftverre is. Ezt követően más kerületektől is megkereséseket kapott a Fővárosi Önkormányzat, ezért a főpolgármester úgy döntött, hogy nyílt forráskódúvá teszi a gyorstesztelés lebonyolításához készült szoftvert. 

Ez azt jelenti, hogy bárki számára látható és letölthető a szoftverkód, ami végrehajtja a foglalást, a biztonsági garanciák sérelme nélkül. A tesztelést biztosító önkormányzatoknak a mai nehéz helyzetben erre sem kell külön költenie, hiszen már használhatják is a főváros által fejlesztett megoldást.

A nyílt forráskódú szoftverek használata az együttműködő városok kiemelkedő példája. Budapest például 2020 őszén elindult első fővárosi részvételi költségvetés szoftverét Párizs önkormányzatától vette át. Ezt a szoftvert az ottani önkormányzat 2001 óta nyilvánosan fejleszti és az új funkciókat folyamatosan közreadja, ebből pedig 2020-ban Budapest is profitált, így készült el az otlet.budapest.hu.  

Ezzel a Fővárosi Önkormányzat csatlakozik ahhoz a nemzetközi gyakorlathoz, amely az átláthatóságot, az ellenőrizhetőséget, és végül, de nem utolsósorban a közösséget vallja értéknek. A Fővárosi Önkormányzat példát mutat abban, milyen az okos városokra jellemző innovatív és együttműködő vezetés: közreadja azt, ami közpénzből készült és a köz számára hasznos.  Budapest akkor erősödik, ha Fővárosi Önkormányzat már megszerzett tudását megosztja más, nehéz helyzetben lévő önkormányzatokkal és természetesen a saját lakóival.

Elsőként a Ferencvárosi Önkormányzat szervezett olyan ingyenes utcai tesztelést, amelyhez a regisztrációs felületet is használják. 2021. január 18-22. között, reggel 8-tól este 18 óráig a Bakáts téren és az Ecseri úti megálló két metrólejáró közötti területen várják a kerületi lakcímkártyával vagy állandó tartózkodási hellyel rendelkező lakosokat.

A mintavételt minden esetben egészségügyi szakemberek végzik. A vizsgálat kb. 10 percet vesz igénybe, és nagyjából 15 perc múlva már át is lehet venni az eredményt, és a hozzá kapcsolódó tájékoztatót. A gyorsteszt a SARS CoV-2 vírus fehérje antigénjét keresi a mintában. A mintavétel kissé kellemetlen lehet, de nem fájdalmas és nem okoz sérülést. Szükséges lakcímkártyát és TB-kártyát hozni.

Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere arra kéri a kerületieket, hogy segítsenek azzal, hogy teszteltetik magukat a Ferencvárosi Önkormányzat ingyenes programján. A tesztelésre nem szükséges előre regisztrálni, de a tervezhetőség miatt ajánlott ezen a linken jelentkezni: https://covidteszt.ferencvaros.hu/

 

Főpolgármesteri Hivatal
Sajtókapcsolati Csoport

 

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.