101 ország tanításai célokról, életről, vezetésről

Dr. Mandeep Rai a BBC és a Reuters egykori tudósítójaként szinte a világ minden részét bejárta. Világszerte elismert szaktekintélyként most könyvével egy 101 országon átívelő érzelmi és intellektuális utazásra hívja az olvasót. Ennek célja, hogy értékiránytűt adjon ahhoz, mit és miként mérlegeljünk életünk nagy döntései előtt.

Gyakran feltesszük a kérdést, vajon miként hozhatnánk ki magunkból a lehető legjobbat, és miként élhetnénk a legtartalmasabb életet. Dr. Mandeep Rai úgy látja, a válasz megtalálásához nélkülözhetetlen az értékek feltérképezése. Az értékek az élettapasztalataink, személyes törekvéseink, családi örökségünk és kulturális beágyazottságunk összességét képviselik. Ezek határozzák meg a pályát, a partnert, az életmódot és a célokat, amelyeket választunk magunknak, sőt a világlátásunkat is.

A szerző az értékeket öt csoportba rendezve, a kötetben szereplő 101 ország mindegyikét besorolja, a rájuk legjellemzőbb érték alapján. Ennek rendszerében Magyarországot a közösségi értékek csoportba sorolta, és a versenyszellem kifejezést kapcsolta hozzá.

Hogyan ültethetjük át a gyakorlatba mindazokat az ismereteket, amelyeket a 101 ország 101 legfőbb értékének megismerése során szereztünk? Erre a kötet végén nagyon praktikus, lépésről lépésre vezető kalauzt is kapunk.

 Dr. Mandeep Rai filozófiai, politikai és közgazdaságtani tanulmányait követően PhD-fokozatot szerzett a globális értékek témakörében. A világ minden tájáról származó cégekkel, intézményekkel és egyénekkel dolgozik együtt. Pályafutása a JP Morgannél indult, később pedig az ENSZ-nek, az Európai Bizottságnak, valamint civil kezdeményezésű nem kormányzati szervezeteknek dolgozott, emellett pedig a BBC World Servicenek és a Reutersnek is tudósítója volt.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.