Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Átadtuk a komplexen felújított Dráva parkot – a Dráva utca mentén, a Hegedűs Gyula utca és a Visegrádi utca közötti szakaszon. Az önkormányzati fejlesztés keretében a park...
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) új épületének, a Katasztrófavédelmi Intézet Speciális Képzési Központjának alapkőletételén jelentette be az egyetem rektora a Ludovika Gyűrű...
A nagy érdeklődésre való tekintettel újabb palántaosztást szervezünk Erzsébetvárosban!
Döntsön ön is, ki kapjon díjat idén kiemelkedő egészségügyi munkájáért Terézvárosban!
Május 11-én kerül megrendezésre az Újpesti Félmaraton és az Újpesti Futó- és Kerékpáros Fesztivál, melynek során a rendezvény biztonságos megrendezésének érdekében az alábbi...
A felelős állattartás napja a Rex Kutyaotthon Alapítvány kezdeményezésére létrehozott magyarországi jeles nap, célja, hogy felhívja a figyelmünket arra, hogyan gondoskodjunk...

Programok, események

Elég csak kilátogatni a 14. alkalommal megrendezett Konyhakiállításra.
Több, mint 30 év alatt sokunk számára már-már természetessé vált, hogy a nyártól méltó módon, egy felejthetetlen parti keretében...
Az Újbudai Önkormányzat és a Dél-Budai Tankerületi Központ közreműködésével megvalósuló Kamaraerdei nyári napközis táborban...

Hírek Budáról...

A felelős állattartás napja a Rex Kutyaotthon Alapítvány kezdeményezésére létrehozott magyarországi jeles nap, célja, hogy...
A II. Kerületi Idősügyi Tanács programjainak keretén belül ismét megrendezik a Retro Táncklubot. A MÁJUS 9-én 14 és 16 óra...
A méltóság megőrzése, a halál elfogadása, az életvégi döntések köré épült az Újbudai Szociális Szolgálat (USZOSZ) időseknek és a...
A tavasz visszahozta a zsongást a Fény Utcai Piac környékére, e színes környezetben bújik meg a Lövőház utca egyik házában, a...

...és Pestről

Átadtuk a komplexen felújított Dráva parkot – a Dráva utca mentén, a Hegedűs Gyula utca és a Visegrádi utca közötti szakaszon....
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) új épületének, a Katasztrófavédelmi Intézet Speciális Képzési Központjának alapkőletételén...
A nagy érdeklődésre való tekintettel újabb palántaosztást szervezünk Erzsébetvárosban!
Döntsön ön is, ki kapjon díjat idén kiemelkedő egészségügyi munkájáért Terézvárosban!

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.
Az első Samsung készülékem. Nem biztos, hogy a következő is ez a márka lesz.

hulladék

  • 2000 tonna élelmiszert gyűjtött az Élelmiszerbank

    A kép illusztráció

    Az Európai Unió évente mintegy 88 millió tonna élelmiszerhulladékot termel.

  • A közterületi kukákon spórol a főváros

    Harmadával kevesebb hulladékgyűjtő lesz a fővárosban január végére – tudta meg az InfoRádió a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. köztisztasági főigazgatójától.

  • Kampány indult a háztartási hulladék égetése ellen

    Közös kampányt indított a Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti Közművek, a Levegő Munkacsoport és a Humusz Szövetség a háztartási hulladék égetése ellen, mert annak ellenére, hogy ez a tevékenység szigorúan tilos, mégis általánosan elterjedt jelenség.

  • Lakossági tájékoztató a patkánymentesítéssel kapcsolatban

    Közvetlen környezetünkben időszakosan megjelenhetnek olyan rágcsálók (így egerek, patkányok is), amelyek közegészségügyi szempontból és gazdasági károkozásuk szempontjából is kártevőnek minősülnek, így megjelenésük visszaszorítása fontos feladat.

  • Lefülelték a Terebesi erdőnél próbálkozó illegális hulladéklerakókat a kőbányai zsaruk

    Kőbánya nem egy tiszta kerület, állandóan probléma van a szemétből és a hulladékból. Ha a saját bajunk nem lenne elég, máshonnan is hoznak szemetet az illegális hulladéklerakók.

  • Lomtalanítás 2022

    A budapesti lakosság minden évben igénybe veheti az FKF éves, meghatározott időpontban történő, külön díjazás nélküli lomtalanítási szolgáltatását, melynek keretében lehetősége van megválni a háztartásoknál keletkezett nagydarabos hulladékoktól.

  • Megszabadulhat a világ az egyszerhasználatos műanyagok hulladékától

    Áder János köztársasági elnök két fiatal magyar gyógyszervegyésszel, Madaras Lizzel és Lévay Krisztinával beszélgetett Kék Bolygó című podcastjának hétfőn közzétett adásában. A fiatal kutatók olyan baktériumkoktélt állítottak elő, amely megszabadíthatja a világot az egyszerhasználatos műanyagok hulladékától.

  • Nagyobb kukák, tisztább utcák

    A budapesti szemeteshiány évek óta húzódó probléma, bizonyíték erre a gyűjtőedényekből kifolyó vagy a korábbiak helyére dobált hulladék. Újbuda Önkormányzata 32 nagy kapacitású utcai hulladékgyűjtőt szerelt fel a közterületeken, az elmúlt két évben pedig több száz szemetest telepített kerületszerte.